- Jakob az a helyzet hogy..
- Hogy? Mond már!- mondta
- Terhes vagyok. - mondtam halkan, de úgy hogy meghalja
- Mi?!- háborodott fel. Pont ez az, amitől féltem.
- Jól hallottad terhes vagyok!- mondtam, de mér úgy, hogy szemben álltam vele és a szemébe tudtam nézni.
- Mégis hogyan?!- kezdett egyre hangosabban beszélni.
- Jaj, ne akard, hogy pont neked magyarázzam!- már én elég ideges voltam
- Ugye egy percig se gondolkodtál azon, hogy megtartjuk ez a kis.. - közbeszóltam
- De igen! Gondolkodtam és nem leszek gyilkos! Nem fogom megölni a saját gyerekünket! - kiabáltam vele. Nem értem, hogy lenne szíve megölni a saját gyerekét.
- De ez nem ugyan az!- kiabált már ő is
- De ez pont olyan! Belőlem szednék ki és nem belőled! Nem bírnám ki! Ez a kettőnk gyereke! - kiabáltam még mindig, de már folytak a könnyeim.
- De nekem nincs szükségem egy gyerekre! Csak egy púp a hátunkon csak egy teher-kiabálta mire én felkaptam a fejem és elindultam az ajtó felé. - Várj én nem úgy értettem!-mondta és elindult utánam. Nem foglalkoztam vele addig, amíg meg nem fogta a kezem és magával szembe fordított
- Akkor ezek szerint rám sincs szükséged! Egy púp vagyunk a hátadon egy oltári nagy teher! Igaz! Undorodom az ilyenektől és most engedj el!-mondtam majd kirántottam a kezemet az övéből és beszálltam a kocsimba és elhajtottam. Jakob csak ált ott és nézett. Tudtam, hogy Zsófi az, aki most megért ezért egyenesen hozzá mentem.
- Szia! Te hogy kerülsz ide?-nyitott ajtót Petrik, de amint meglátta a vörösre sírt szemeim rögtön tudta, hogy valami egész nagy baj van.
- Zsófi?-kérdeztem, de még mindig folytak a könnyeim.
- Gyere be! Mindjárt jön! Mi történt?-kérdezte majd leültetet egy székre. Nem volt erőm válaszolni. Nagyon megviselt az, ahogy Jakob reagált az egész helyzetre. Egy púp a hátán. Egyszerűen nem bírom az ilyet. Hirtelen hányinger tört rám. Felálltam és beszaladtam a fürdőbe. Annyi erőm még volt, hogy bezárjam az ajtót majd minden kijött belőlem. Nem tudom, hogy azért mert terhes vagyok, vagy azért mert ennyire undorodom attól, hogy elkeljen vetetnem a gyereket. Kopogtak.
- Gyere!-mondtam a WC melöl
- Jól vagy?-kérdezte Zsófi mire hevesen csóváltam a fejem.
- Nem! Nem vagyok jól! Jakob el akarja vetetni a gyereket! Azt mondta, hogy csak púp vagyunk a hátán egy teher!- mondtam majd újra megeredtek a könnyeim.
- Ne sírj! Nem hittem volna, hogy ekkora tapló! - mondta majd leült mellém a földre és magához ölelt.
- Itt aludhatok?- kérdeztem félve mire ő mosolygott.
- Persze! Megágyazok a vendégszobába! Az jó lesz?- kérdezte majd felállt.
- Persze és köszönöm!- mondtam majd én is felálltam. Mosolygott egyet majd kiment. Én megmostam az arcom majd kimentem a konyhába, hogy igyak egy pohár vizet.
- Jól vagy?- kérdezte Petrik
- Persze!- mondtam és egy mosolyt erőltettem az arcomra, de ez egyáltalán nem győzte meg.
- Na persze! Látom! Inkább mond azt, hogy nem mondod meg! Csak ne hazudj!- mondta kicsit keményebb hangnemben
- Jó bocsánat! Az a helyzet hogy terhes vagyok!- mondtam
- Gratulálok nektek! De most miért itt vagy?- kérdezte
- Köszönöm! És ez hosszú!- mondtam majd leültem egy székre
- Mond, nekem van időm!- mondta majd leült velem szembe. Én rámosolyogtam majd elkezdtem mindent az elejéről mesélni neki. Egyszer sem szólalt meg csak hallgatott.
- Meg kora egy mocsok!-mondta miután végighallgatott és megölelt.
- Nem ő nem ilyen!-válaszoltam egyből
- Látom, szereted!- mondta mosolyogva
- Igen! De nagyon fáradt vagyok! Megyek, lefekszem! Kérlek, ha idejön, Jakob mondd azt neki, hogy nem vagyok itt! Mond, hogy itt hagytam a kocsit aztán elmentem!-mondtam mire ő csak bólogatott. Felmentem a szobába ahol Zsófi már készíttet ki nekem pizsamát és tiszta törölközőt. Elmentem lezuhanyozni. Nagyon fáradt voltam ezért rögtön lefeküdtem aludni. Hamar el is aludtam. Reggel elég nagy fejfájásra ébredtem. Az éjszaka folyamán még kétszer volt ilyen hányásos rosszullétem. Felöltöztem majd lementem.
- Jó reggelt!-köszönt vidáman Petrik és Zsófi
- Nektek is!-köszöntem én is bár nagyon fájt a fejem
- Jól vagy?-kérdezték szinte egyszerre
- Fáj a fejem! Az éjjel 2-szer hánytam!-mondtam és leültem melléjük az asztalhoz.
- Adok egy gyógyszert.-mondta Zsófi majd felállt és keresett gyógyszert. Töltött egy pohár vizet és elém rakta. Miután bevettem a gyógyszert még jobban elkezdett fájni a fejem és nagyon szédültem. Nem beszélve a hányingerről.
- Köszi, megyek, ledőlök egy kicsit.-mondtam majd felálltam és elindultam a lépcső felé. Épp fel akartam lépni az első lépcsőfokon mikor éreztem, hogy a lábaimból kiszáll az élet és összeesek.
***Jakob szemszöge***
Miután úgy összevesztük Emilivel a miatt az ostoba viselkedésem miatt alig tudtam este aludni. Nagyon emésztett a dolog. Nem tudom, miért viselkedek vele mindig így. Pedig annyira szeretem. A telefonját itthon hagyta és fogalmam sincs, hol van. Ma sem jött haza.- a gondolkozásomat a telefonom csörgése zavarta meg.
- Halló?!-vettem fel a telefont. Zsófi az.
- Szia! Azonnal gyere a korházba! Emili összeesett!-zokogta a telefonba. Nem válaszoltam csak kinyomtam a telefont és rohantam a kocsihoz. Az utat elég gyorsan megtettem.
- Hol van most?- rohantam oda Zsófihoz.
- A szobájában, de az orvosok még vizsgálják.
- Remélem semmi baj nem lesz!-mondtam majd megöleltem.
***Emili szemszöge***
Mikor kinyitottam a szemem egy fehér szobában ébredtem. Tudtam, hogy korházban vagyok. Körülöttem orvosok voltak. Először minden félét kérdeztek és mindre válaszolnom kellet. Majd alaposan megvizsgáltak. Mikor készen lettek sorba kiment minden ápoló és orvos. Aztán ismét bejött valaki.
- Mit akarsz?-kérdeztem remegő hangon Jakobtól mivel ő jött be.
- Sajnálom! Nem tudom, miért vagyok mindig ilyen tahó! Kérlek, bocsáss meg! Ne haragudj, hogy azt mondta, hogy ti csak egy púp vagytok a hátamon! Szükségem van rátok! Nem akarlak elveszíteni!-mondta miközben leült az ágyam szélére és a kezemet szorongatta
- Jakob! Nem akarom mindig ez hallani, hogy neked nincs szükséged a gyerekre! Ezért jobb, ha mi most..-mondta volna, de a szavamba vágott.
- Nem! De szükségem van rá is és rád is! Nélküled nem tudnék élni! Szeretlek! Bocsáss meg kérlek, ígérem, nem fogom többé ezt csinálni!-mondta csillogó szemekkel.
- Én is szeretlek! És kérlek, ne tedd többet ezt velem!-mondtam majd mosolyogtam egy kicsit. Egész délelőtt benn volt velem. Zsófiékat hazaküldtem. A dokik nem mondtak semmit. Egészen délutánig
- Jó napot! Kérem, mondja el mi történt!-néztem rá kerek szemekkel.
- Hölgyem ez egy sima rosszullét volt! Nem szabad ennyit idegeskednie, mert ez árt önnek és a babáknak is!-mondta. Babáknak?!
- Babáknak?!-kérdeztük szinte egyszerre Jakobbal
- Igen!-mondta majd ideadott egy ultrahangos képet, amin jól látszik, hogy két baba van. Estére még benn tartottak, de másnap hazaengedtek. Mikor hazamentem elég nagy meglepetés fogadott.
