A kocsiban is rengeteget beszélgetünk. Elmondta, hogy most itt dolgozik, és hogy van barátnője is.
- Na és neked most van valakid?-kérdezte
- Igen! Jakob!-mondtam
- Mi? Ugyan az a Jakob, aki ott hagyott a korházban magadra?-kérdezte látszólag nem örült neki
- Igen! De már megváltozott! Nem olyan! -mondat
- Hiszek neked! De nem örülök neki hogy vele vagy! Tudod, hogy rám mindig számithatsz.-mondta
- Persze! De megérkeztünk!-mondtam majd kiszálltunk a kocsiból és elindultunk befelé
- Szia, Cica hol voltál ilyen sokáig?-kérdezte Jakob a konyhából
- Szia! Beszélgettem.-mondtam majd lepakoltam. Krisz kezdete egyre kellemetlenebbül érezni magát mivel Jakob nem tudta, hogy ő is itt van.
- Igen és kivel?-kérdezte majd kijött a konyhából és meglátta Kriszt.
- Szia Krisz vagyok!-nyutotta a kezét Krisz
- Szia, Jakob!- mondta Jakob majd kezet fogtak
- Kértek kávét?-kérdeztem
- Igen!-hangzott egyszerre a válasz a két fiútól. Én elmentem a konyhába megcsinálni a kávét. Mikor végeztem már mind a ketten a kanapén ültek és beszélgettek. Megittuk a kávét és közbe is beszélgetünk.
- Bocsi, de nekem most mennem kell! Este kezdődik a műszakom.-mondta
- Semmi gond! Majd gyertek át!-mondtam majd kikísértem.
- Oké, szia!-mondta majd puszi puszi és elment
- Á szóval csak beszélgettetek!-Jakob mikor bementem.
- Igen, de ezzel most mi a bajod?-kérdeztem, mert nem értettem, hogy mire ez a féltékenység
- Szerinted?-kérdezte idegesen
- Fogalmam sincs!-mondtam
- Na, látod! Akkor majd én elmondom! Itt várlak már mióta, hogy gyere végre haza! Te erre bealítasz egy fickóval, akivel ki tudja mit csináltatok! És lehet, ha nem vagyok itt hol folytattátok volna! Egyáltalán honnan ismered?!-kezdett velem kiabálni
- Te teljesen meghibbantál! Mondtam, hogy csak beszélgetünk! Ha nem hiszel nekem, akkor így jártál! Amúgy meg ő tartotta bennem a lelket mikor otthagytál megdögleni a korházba! Szóval csak fogd be a szád és ne vádaskodj, mert nem történt semmi. De ha nem bírod felfogni, akkor inkább, hagyj békén!-kiabáltam vele, amin eléggé meglepődőt majd fogtam magam és kimentem a házból beültem a kocsiba és elhajtottam. Nem tudtam hová menyek. Aztán eszembe jutott a par.
Már a padon ültem. Elkezdett esni az eső. Nem akartam nagyon elázni. Ezért elindultam a kocsimhoz, ami az út túloldalán állt. Nem néztem körül csak leléptem az útra. Aztán nagy fehér fény, fékcsikorgás. Aztán semmi.
****Jakob szemszöge****
Emili már nagyon régen elment nem telefonált. Megbántam, hogy annyira féltékeny voltam amiatt, a srác miatt. Nagyon aggódom Emili miatt. Megcsörrent a telefonom
- Haló?- vettem fel a telefont remélve hogy Emili az. De nem.
-*****
-Azonnal megyek!-mondtam majd letettem a telefont és rohantam az autóhoz. Beszálltam majd elindultam a korháza. Emilit elütötték. Mikor beértem a recepción megkérdeztem, hogy hol van. Azt mondták, hogy a műtőbe. Már 1 órája vártam, hogy kihozzák a műtőből. Még mindig semmi. Egyre idegesebb lettem. Már megbántam mindent, amit mondtam.
- Hogy vagy Emili?-rohantak be a többiek
- Még mindig a műtőbe van!-mondtam idegesen. A többiek leültek én pedig le fel járkáltam. Még egy fél óráig kellet várnunk mikor végre megjelent az orvos
- Na, végre hogy van Emili?-rohantam oda hozzá majd letámadtam a kérdéssel.
- Eltört néhány bordája és a jobb lába. És kis agyrázkódást is kapott. Vannak elég csúnya zúzódásai is és hegei! De a műtét sikeres volt és most alszik! -mondta az orvos. Ledöbbentem mennyi sérülés.
- Bemehetek hozzá?-kérdeztem az orvostól
- Persze az ötös szoba!-mondta majd elment. Én bementem a szobába. Emili olyan békésen aludt. Én csak leültem egy székre és én is elaludtam.
****Emili szemszöge****
Mikor kinyitottam a szemem egy fehér szobába találtam magam. Biztos korházban vagyok már megint. A lábam be van gipszelve és az oldalam is nagyon fájt. A kezeimet pedig zöld és lila színben pompázó foltok díszítették. Körbenéztem és az egyik széken Jakob aludt. Hogy kerül ő ide?! Ezek után látni sem bírom, de mégis annyira jó hogy itt van. Szeretem nagyon! Nem voltam fáradt ránéztem a falon lévő órára és már reggel 8 óra volt. A széken pedig Jakob elkezdett mozogni.
- Te már fenn vagy?!-kérdezte mikor kinyitotta a szemét. Nem válaszoltam csak bólogattam.
- Haragszol rám igaz?-kérdezte majd odasétált az ágyamhoz.
- Igen!-mondtam határozottan
- Kérlek, bocsáss, meg nem tudom mi ütött belém! Nem tudom miért voltam annyira féltékeny. Már mindent megbántam! Annyira aggódtam érted! Kérlek, bocsáss meg!-kérlelt és nézett rám nagy boci szemekkel, aminek soha nem tudok ellenállni. Még most sem. De a tudtára akartam adni mit gondolok
- Figyelj Jakob! Soha nem csalnálak meg! De ha még is, akkor úgyis elmondanám, mert szeretlek! Kérlek, legközelebb az ilyen kirohanásokat tartsd meg magadnak! És ne ordibálj velem!-mondtam majd könnycseppek gördültek le az arcomon.
- Sajnálom! Igazad van! Bocsáss meg! Kérlek!-mondta majd óvatosan megfogta a kezem.
- Rendben!-mondtam halkan majd letöröltem a könnyeimet. Ránéztem. Ebben a percben belépett az ajtón..
