Még mindig a Jakob szemszöge:
Miután végre magához tért egyenesen a korházba vitték én pedig vele mentem. 2 órát volt a műtőben. Miután kihozták beszéltem az orvossal.
- Doktor úr! Hogy van Emili?- rohantam oda az orvoshoz
- Az állapota életveszélyes! Rengetek vért vesztett és agyrázkódása van!- mondta az orvos.
- Köszönöm! Viszlát!- mondtam majd eljöttem. Leültem a folyóson egy székre és gondolkoztam. ,, Életveszélyben van az állapota! Ez mind az én hibám! Talán nem véletlenül eset el talán direkt csinálta? Öngyilkos akart lenn? Minden az én hibám! Ha nincs az a szobalány, akkor nem lenne most Emili a korházban." A gondolkozásomat Belláék zavarták meg.
- Jakob! Hogy van Emili?- rohant oda hozzám Bella
- Rosszul nagyon rosszul!- mondtam már majdnem sírva.
- Mit mondott az orvos?- kérdezte Alex
- Azt mondta, hogy az állapota életveszélyes! Rengeteg vért vesztett és agyrázkódása van!-mondtam. Észre sem vettem, de már könnycseppek csordultak végig az arcomon.
- Mégis mi történt?- kérdezte Bella.
- Elmondtam neki! Erre ő teljesen kiborult, ami érthető és elküldött. Mikor visszaértem a fürdőben sírt be akartam menni hozzá, de nem engedett be. Ezek után egy nagy pukkanást hallottam. Betörtem az ajtót és ott feküdt.. - nem bírtam végigmondani, mert elsírtam magam.
- Nyugodj meg! Ne sírj!- ölelt meg Bella.
- De minden az én hibám!- mondtam
- Nem a te hibád!- mondta Bella. Egész nap benn maradtunk vele, de nem ébredt fel. 1 hétig múlva végre megint felébredt..
*****Emili szemszöge *****
Mikor kinyitottam a szemem nem tudtam hol vagyok. De nagyon fájt a fejem. Körbenéztem és néhány ismerős alakot láttam. Rájöttem mindenre. Kik azok és hogy hol vagyok és miért. Beugrott minden. Hirtelen két nővér és egy orvos jött be a szobába és kiküldték a többieket.
- Jó napot! Hogy van?- jött oda a doki és belevilágított a szemembe.
- Magának is! Fáj a fejem és ettől a fénytől mindjárt megvakulok.- mondtam mire a doki elmosolyodott.
- Rendben. A fejfájás érthető hiszen betört a feje és 1 hétig komába volt. Emlékszik mindenre?- kérdezte és leült az ágyam mellé
- Igen mindenre. Sajnos.- a végét már halkan mondtam
- Ez remek!- mondta boldogan a doki, aki mellesleg elég fiatal volt, na és egy kicsit jóképű.
- Mégis miért?-néztem rá értetlenül.
- Nos, én nem tudom mi történt önnel, de azért mondtam, hogy remek, mert nincs emlékezet kiesése. - mondta
- Így már világos! De a fejem még mindig fáj. - mondtam majd a fejemhez nyúltam, ami vérzett.
- Úgy látom, ez eléggé vérzik. - mondta majd belém nyomott egy kis fájdalom csillapított és bekötözte a fejemet.
- Köszönöm. - mondtam.
-Nincs mit ez a dolgunk! Még este egyszer bejövök és megnézem, hogy van.-mondta majd elment. Ahogy kilépett az ajtón rögtön bejöttek a többiek. Mikor Jakob belépet az ajtón a szívembe óriásit nyilallott.
- Szia! Hogy vagy?-jött oda Bella az ágyamhoz és leült.
- Szia! Jól! Már amennyire lehet ezek után- és itt Jakobra néztem, akit látszólag nagyon megviselt a dolog.
- Fiuk kimennétek! Kérlek!-nézett rájuk Bella. A fiuk pedig kimentek.
- Köszi!-mondtam
- Nincs mit! De mi van Jakobbal? Megbocsátasz neki?-nézet rám majd leült az ágyam melletti székre.
- Őszintén mondom, nem tudom! Még mindig szeretem, de amiket csinál, egyre jobban fájnak.-mondtam lehajtott fejel.
- Figyelj én ebbe nem akarok beleszólni, de valamit tudnod, kell. Mikor komában voltál minden nap itt volt benn melletted és saját magát okolta mindenért. - mondta halkan.
- De ezek nem kárpótolják azokat a dolgokat, amiket velem csinált. Legközelebb már nem csak csókolózik a lánnyal, hanem le is fekteti. - mondtam idegesen
- Oké oké! Megyek, iszok valamit. Kérsz te is?- nézett rám
- Nem köszi. - mondtam. Majd kiment. Mikor kiment bejött Jakob.
- Emili beszélnünk kell!- mondta halkan.
- Nincs miről beszélnünk. - mondtam hidegen.
- De igen is van! Tudom, hogy miattam lettél öngyilkos!- mondta majd kirohant a szobából. Én csak néztem mi történik itt. Még hogy én öngyilkos? Ez nevetséges!
- Mi történt?- jött be Bella a szobába.
- Azt hiszi, hogy én öngyilkos lettem?- kérdeztem
- Igen! És azt hiszi miatta. - mondta lesütött szemekkel.
- De én nem lettem öngyilkos! Mikor fel akartam állni, hogy elküldjem megcsúsztam valamin és elájultam. - mondtam idegesen
- Akkor csak balesett volt!- mondta boldogan.
- Miért? Mindenki azt gondolta, hogy öngyilkos lettem?- néztem rá értetlenül.
- Igen. - mondta lesütött szemekkel.
- De miért?- néztem rá idegesen.
- Mert nem tudtuk mi történt. - mondta félve.
- És rögtön ki kell találni dolgokat? Nem értem! Jobb, ha most mentek! Majd holnap beszélünk!- mondtam idegesen
- Jó, ha így akarod! Szia. - mondta majd elment. Egész nap a szobában gubbasztottam. A fejem egyre jobban kezdett fájni. Hívtam egy nővért, aki adott egy erős fájdalom csillapítót. Amitől elaludtam. Este felkeltem a doki épp akkor jött be.
- Jó estét!-köszönt vidáman.
- Magának is.-mondtam lehangoltan.
- Hát úgy látom nincs valami jó kedve.-mondta majd elkezdte a fejemet nézegetni.
- Hát, ha tudná. A barátom mielőtt ide kerültem majdnem lefektetett egy lányt. Miután végre 1 hét után felébredtem közli velem hogy miatta lettem öngyilkos. Mikor nem lettem öngyilkos csak megcsúsztam valamin.- mondtam már majdnem sírva.
- Hú, a maga élete nem semmi. Amúgy Krisz vagyok. - nyújtotta a kezét.
- Én pedig Emili!- kezet fogtam vele.
- Tegezz nyugodtan!- mondta mosolyogva.
- Rendben!- mondtam.
- Na de látom, jobb kedved van, úgyhogy most itt hagylak! Holnap után találkozunk! Szia és jó ét. - mondta mosolyogva.
- Rendben! Szia! Neked is. - mondtam. Ő pedig elment. Tök rendes doki. Fáradt voltam ezért el is aludtam. Másnap mikor felébredtem már benn volt Bella.
- Jó reggelt!- mondta mosolyogva.
- Neked is!- mondtam kicsit még komásan.
- Tessék, ezt Jakob küldi!- nyomott egy levelet a kezembe. Amiben ez ált.
,,Kedves Emili!
Bella elmondta, hogy nem voltál öngyilkos. Ennek örülök. De nem szeretnék neked többé fájdalmat okozni. Ezért most én haza repülők és elköltözünk a szomszédból, úgyhogy nem találkozunk többé! De tudd, hogy én, szeretlek és mindig szeretni foglak! Szeretlek ezt ne feled el! Csók! Jakob!"
Ahogy ezt elolvastam azonnal elkezdtem sírni. Bella nem tudta mi történt ezért ő is elolvasta a levelet.
- Szegénykém! Nyugodj meg!- próbált vigasztalni, de nem nagyon sikerült.
- Nem! Menyetek haza ti is! Szólj anyának, hogy mi történt, ha eddig még nem szoltatok volna és mond meg neki, hogy pár hét múlva én is hazamegyek.-mondtam zokogva.
- De Emili ugye ezt te sem gondolod komolyan?-nézett rám Bella értetlenül
- De! Vigyázatok az úton, szia!-mondtam majd megöleltem.
- De..-mondott volna valamit, de nem engedtem, hogy elmondja.
- Nincs de! Most menyetek!-mondtam szomorúan
- Jó, szia!-mondta majd megölelt és elment. Nem tudom mi ütött belém. A gondolkodásom a telefonom csörgése szakította félbe......